Avemar, a rák magyar gyógyszere

A daganatos megbetegedések gyógyszere lehet az a magyar orvosok által kifejlesztett készítmény, amely az állatkísérletekben már hatásosnak bizonyult - hangzott el a Magyar Onkológusok Társaságának csütörtöki tudományos ülését megelőző budapesti sajtótájékoztatón.

Az Avemar nevű készítményt búzacsíra-kivonatból állítják elő. Az állatkísérletekben bebizonyosodott, hogy a szer megakadályozza az áttétek képződését a rákos sejtekben és megerősíti az immunrendszert - hangsúlyozta Szende Béla professzor.

A magyar orvosok Szent-Györgyi Albert egykori kutatásai nyomán kezdték meg a készítmény kifejlesztését.

                                                                                              (Délvilág, 1998.október 30)

 

Az utóbbi évtizedekben a kutatók mind az orvostudomány, mind pedig a rákkutatásban döntő szerepet játszó molekuláris biológia területén jelentős lépéseket tettek. Így az időben felismert rákbetegségek egy része ma már gyógyítható. Ez hagyományosan sebészi, gyógyszeres vagy sugárterápiás módszerekkel, illetve a leggyakrabban ezek kombinációjával történik. Ám átütő sikert az ígéretes eredmények ellenére sem tudtak elérni: a daganatos betegségekben elhunytak száma világszerte emelkedik. Nem csoda, hogy a rákgyógyításban a hagyományos módszerek mellett egyre több, tudományosan megalapozott alternatív gyógymódot kutatnak.

Bevált módszerek

A sebészi megoldás során a cél a daganat eltávolítása. Ám vannak olyan áttétes esetek, amikor ez a beavatkozás már nem lehetséges. Nem operálható például egy emlőtumor, ha már hozzánőtt a bordákhoz, s a májtumorok műtéteit is csak kevés orvos vállalja.

A gyógyszeres és a sugárterápiás kezelés eredményességét pedig csökkenti, hogy a ráksejtek hajlamosak ellenállóvá válni velük szemben. Így hiába fedeznek fel ragyogó készítményeket, ha a kezelések előrehaladtával a ráksejtek fittyet hánynak a szerekre.

A gyógyszerek jelentős részével a gyorsan osztódó sejteket próbálják kiirtani. Csakhogy hatóanyaguk az egészséges sejteket is elpusztítja, ezért a betegnek olyan kellemetlen mellékhatásokat kell elviselnie, mint a hajhullás, a hányás, és a tönkretett immunrendszer következményeként a gombásodás.

A 80-as évektől a kutatások – a mellékhatások csökkentése érdekében – részben a természetes anyagok és gyógymódok felé fordultak. Ezek célja, hogy olyan kiegészítő készítményeket és eljárásokat fejlesszenek ki, amelyek a hagyományos módszerek hatékonyságát fokozzák. Hazánkban is jó néhány elszánt kutató dolgozik, hogy megfelelő fegyvert találjon az ádáz kór ellen. Köztük biológusok, kémikusok, sőt fizikusok. Alternatív módszereik eredményeit sikeres kísérletek bizonyítják.

 

A gyógyító víz

Somlyai Gábor biológus olyan, csökkentett deutériumtartalmú ivóvizet alkotott, amely a rákos sejtek elpusztításában hatékonynak bizonyult, az egészséges sejtekre azonban ártalmatlan. Kutatásait tíz évvel ezelőtt kezdte, s azt vizsgálta, vajon az emberi szervezetben nagy mennyiségben előforduló deutériumnak van-e bármilyen hatása az élettani folyamatokra. Kísérletei során arra jött rá, hogy a sejtek érzékelik a deutériummegvonást, a hibásak el is pusztulnak ettől, ám az egészségesek képesek alkalmazkodni. Eredményeit egy manchesteri kutatóintézet és a kaliforniai Oncotech cég is megerősítette.

A csökkentett deutérium tartalmú víz hatását Somlyai Gábor, a biológiai tudományok kandidátusa az elmúlt években 1300 betegen követte végig:
– Azt tapasztaltuk, hogy a betegek 80-90 százalékánál kimutatható volt a javulás: csökkent a tumoruk mérete, a csápjai eltűntek vagy a daganat betokosodott. Mára néhányan meg is gyógyultak. Volt olyan tüdőrákos beteg, aki egyszerűen felköhögte a tumort. Állítom, hogy a víz kúraszerű alkalmazásával két-három éven belül 20-30 százalékkal lehetne csökkenteni az országban a daganatos betegségekben elhunytak számát. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az eljárás mind a leggyakoribb, mind pedig a ritkábban előforduló rákfajták ellen hatékony, s emellett megelőzésre is jó. Nincs káros toxikus hatása, s ha sikerülne törzskönyveztetni, a hagyományos kezeléseknél jóval olcsóbb és gazdaságosabb lenne.

A Preventa 105 csökkentett deutériumtartalmú ivóvizet a feltaláló azoknak a rákbetegeknek ajánlja, akiknek a konvencionális kezelés önmagában nem hozott kielégítő eredményt, illetve akik minimum két-három hónapos életkilátással számolhatnak

A kismolekulák harca

Komoly sikereket ért el dr. Kulcsár Gyula biokémikus is, az úgynevezett "Passzív Tumorellenes Védelmi Mechanizmus" felfedezője. Több mint egy évtizedes kutatómunkája során arra a felismerésre jutott, hogy a keringési rendszerünkben előforduló kismolekulák között léteznek olyanok, amelyek természetes védelmi rendszert alkotnak, és elpusztítják a keletkező tumorsejteket. A tumorsejtek ugyanis – a normál sejtekkel ellentétben – bizonyos kismolekulákat szabályozás nélkül vesznek fel, s ha ezekből "túleszik" magukat, elpusztulnak. Ez a folyamat mindaddig biztosított, amíg csak annyi ráksejt keletkezik, amennyivel e jótékony molekulák el tudnak bánni. Ennél több ráksejt esetében a szükséges molekulák keverékét kívülről kell bejuttatni a szervezetbe.

A kutatást végző kft. ennek alapján fejlesztette ki a Culevit étrend-kiegészítő tablettát, valamint a Culevit krémet, melyek ma már gyógyszertárakban is megvásárolhatóak. A kutatások egyébként arra is rávilágítottak, hogy a tabletta a hagyományos kezelésekkel együtt alkalmazva nemcsak jobb hatásfokot biztosított, de csökkentette azok káros mellékhatásait is. Dr. Kulcsár Gyula biokémikus, orvosegyetemi adjunktus a kísérleteik során 89, a keringési rendszerben előforduló kismolekulát vizsgált:
– Tizenhat olyat találtunk, amelyek részt vesznek a ráksejtek elpusztításában. Ezen molekulák keveréke minden vizsgált ráksejtet képes volt megölni, a normál sejteket viszont nem bántotta. A Culevit tabletta hatása ugyanezen az elven alapul. Ez még nem gyógyszer, s nem is gyógyszerként került forgalomba. Alacsony hatóanyag-tartalma miatt tehát nem minden esetben bír gyógyulást segítő hatással. Az utókezelésben viszont, kemoterápiával együtt alkalmazva, szerepe lehet abban, hogy a daganat ne alakuljon ki újra. Már dolgozunk egy jóval nagyobb hatóanyag-tartalmú infúzió kifejlesztésén, amellyel a keringési rendszerben hosszabb ideig magasabb szinten lehetne tartani a védelemben részt vevő molekulák mennyiségét.

A Culevit és az Avemar étrend-kiegészítőknek a megelőzésben és az utókezelésben lehet döntő szerepük

Jótékony búzacsíra

Jó tíz évvel ezelőtt dr. Hídvégi Máté biokémikus kutató és egyik tanítványa, dr. Farkas Rita a búzacsírával kezdtek kísérletezni. Rájöttek, hogy a rákgyógyításra a búza egyik molekulacsoportja is reményt adhat. A búzacsíra egy kivonatának kémiai átalakításával létrehozott anyag ugyanis helyreállítja a sérült immunrendszert, a belőle készített Avemar étrendi kiegészítőpor pedig képes semlegesíteni a keletkező szabadgyököket, amelyek hozzájárulnak a sejtek rákos elfajulásához. A készítmény emellett gátolja a ráksejtek osztódását, hozzájárul pusztulásukhoz, az egészségeseket viszont nem károsítja. Hazánkban 1998 őszén mutatták be, a Magyar Onkológusok Társaságának tudományos ülésén, s mára gyógyszertárban is kapható.

"Mesterséges láz"

A legújabb rákkezelési eljárást a Szász András fizikus által konstruált hipertermia-készülékekkel végzik. A találmány alapötlete, hogy a 42 fok fölé melegített emberi sejtek, beleértve a rákos sejteket is, elpusztulnak. A hipertermia a daganatsejtek anyagcseréjében idéz elő változást, amitől a hagyományos kezelés hatékonyabb lesz.

Négyfajta hőterápiát végeznek, négyfajta készülékkel. Az egész test kezelésére szolgáló berendezést távoli áttéteknél használják. A kezelést altatásban végzik, összesen hat órán át, amelynek során másfél-két órára 42 fokra melegítik a testet. A lokális kezelés egy tányér nagyságú kezelőfejjel történik, melyet kizárólag a dagantos testrész felett alkalmaznak. A következő megoldás az üregi hőterápia, melynek során katéterrel hőkapszulát juttatnak a testbe. Ezt hólyag-, méhnyak, végbél- és prosztataráknál használják. Végül pedig az úgynevezett "tűközvetített hipertermia-kezelés" során a daganatba két tűt szúrnak, egy pozitív és egy negatív pólusút, s emellett olyan hatóanyagot is a daganatba juttatnak, amely a gyorsan osztódó sejteket pusztítja. A két tű pólusai között hő keletkezik, a hatóanyag pedig kizárólag itt cirkulál, így máshol nem végez rombolást. Dr. Magyar Tamás, a Péterfy Sándor utcai kórház onkológusa a hipertermia-készülékek használatáról szerzett tapasztalatokat:
– Tavaly december 30-án kaptunk engedélyt a készülékek használatára. Azóta 406 betegünk kapott közel 1000 alkalommal egész testes kezelést. Ilyet elsősorban távoli áttétes betegeinknél használunk. Ellentétben a másik háromfajta (vagyis a lokális, az üregi és a tűközvetített) hőterápiával, ez nagyon kockázatos beavatkozás. Ezért előtte széles körű kardiológiai, légzési és vérzésfunkciót ellenőrző vizsgálatokat végzünk, s csak akkor fogunk bele a kezelésbe, ha a vizsgálati eredményeket megfelelőnek találjuk. Az utóbbi időben négy betegnél ennek ellenére le kellett állítani a kezelést. A betegek felének sajnos a kezelés ellenére is romlik az állapota, 25 százalékuknak viszont stagnál, és másik 25-nek javul. A hőterápiás kezeléseket 21-28 naponként, összesen három alkalommal végzik. Ezt kontrollvizsgálat követi, s ha a beteg állapota tovább romlott, akkor leállítják. Szász András készülékeit Budapesten a Péterfy Sándor, az Uzsoki utcai és a Máv Kórházban alkalmazzák.

A rákból meg lehet gyógyulni

A kérdésre, hogy pontosan mi is okozza a rosszindulatú daganatok kialakulását, az orvostudomány máig nem talált választ. Minden esetben alkalmazható, biztos módszer tehát a gyógyításukra sincs. A megkérdezett szakorvosok és biológusok ezért mind azt hangsúlyozták, hogy az alternatív kezelési módokat a hagyományos módszerek mellett, azokat kiegészítve célszerű bevetni.

Dr. Guller Imre, a Szent János Kórház urológusa a csökkentett deutériumtartalmú vizet néhány évvel ezelőtt próbálta ki osztályán:
– A fél évig tartó kísérletben összesen negyven beteg vett részt. A betegek fele továbbra is normál csapvizet fogyasztott, míg a többiek csökkentett deutériumtartalmú vizet ittak. A kísérlet ideje alatt a betegek nem tudták, hogy számukra melyik fajta vizet írták elő. Hat hónap múltán azok közül, akik csapvizet ittak, szinte senkinek sem javult az állapota: önmagukban véve a hagyományos kezelésekkel legfeljebb stagnálást sikerült náluk elérni. A csökkentett deutériumtartalmú vizet fogyasztó betegek közül viszont sokaknak kimutathatóan javult az állapota. Egyesekben csökkent a daganat mérete, mások életminőségük javulásáról számoltak be, megint másoknak a laboratóriumi értékeik lettek jobbak.

Újabban elektro-hipertermiás berendezésekkel is végeznek daganatkezelést

Dr. Bak Mihály patológus, az orvostudomány doktora elsősorban a megelőzést tartja fontosnak:
– A rák Európa-szerte hazánkban követeli a legtöbb emberéletet. Óvatos becslések szerint, ha nem történik gyökeres változás, 2020
-ra a daganatos betegség vezető halálok lesz Magyarországon. Ennek okai jórészt a zsíros, rostszegény étrend, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és bizonyos genetikai tényezők. Ezeken persze csak évtizedes munkával javíthatunk. Amit jelenleg tehetünk, az a rákmegelőző állapotok felkutatása és gyógyítása. Vagyis a még tünet- és panaszmentes embereket kell megvizsgálni. Férfiaknál a tüdő-, nőknél a mellrák a leggyakoribb. Rendszeres tüdőszűrés a teljes felnőtt lakosságnak, vastag- és végbélrákszűrés a 40 év felettieknek, prosztatarákszűrés az 50 év feletti férfiaknak, mellrákszűrés a 45 év feletti nőknek, méhnyakrákszűrés a szexuális élet megkezdésétől kezdve minden nőnek ajánlott.

 

 

A statisztika

Magyarországon évente 50-60 ezer az új daganatos betegek száma, s átlagosan 30 ezren minden évben belehalnak a betegségbe. Jelenleg 170 ezer aktív kezeltet tartanak számon, ám összesen mintegy 300 ezer rákbetegről tudunk.

VISSZA